Megérkezett a HOLDVÖLGY Meditation sorozat 2017-es dűlőszelektált furmint tétele! - Holdvölgy

Megérkezett a HOLDVÖLGY Meditation sorozat 2017-es dűlőszelektált furmint tétele!

Mától elérhető az I. osztályú mádi Király-dűlő száraz furmintjának legújabb évjárata, a Meditation 2017. „Egy kivételes évjárat amelyet még évtizedek elmúltával is emlegetni fogunk. Minden adott volt a nagy borok születéséhez, és sikerült idén is időben ott lennünk, ahol kell…” − mondja a borról Gincsai Tamás főborász.

A “KIRÁLYI KÖNTÖS”

A Király-dűlő,  – mely kivételes tételünk alapanyagának termőhelye, – méltán sokszínű tagja a Mádi-medencének: egyedi terroir-karakterű, déli fekvésű termőterülete nagy múltú, történelmi neve örökösödési, adományozási okiratokban már 1413-ban szerepelt. Talaja nem csak nyomelemekben gazdag, hanem magas agyagtartalmú: vas-oxidtól vörös színű, riolittufa jellemzi kőzetvilágát. Az innen szüretelt furmint szőlőből jellegzetesen ásványos, lendületes száraz borok készülnek.

MEGISMÉTELHETETLEN PILLANATOK

A 2017-es év korai és tartós fagyokkal köszöntött be Mádon. Amit minden szempontból kiegyensúlyozott tavasz, illetve nyári hónapok követtek. A szőlőfürtök ideális fejlődésének köszönhetően a Király dűlőből tökéletesen egészséges fürtöket tudtunk szüretelni, még a szeptemberi nagyobb mennyiségű csapadék megérkezése előtt. Már a gyümölcs zamata egyértelművé tette, hogy borként is megköveteli majd a figyelmet.

KÖVETKEZETESSÉG ÉS PRECIZITÁS

Dűlőszelektált furmintunk, – mint 2016-os elődje, – másfél éves (hordós, majd palackos) érlelést kapott. A piacra kerülő 2017-es Meditation egyensúlyos, stabil szerkezetű, legalább 10 éves érlelési potenciállal rendelkező száraz furmint.

A dűlő karakterének, az évjárat egyediségének és a gyümölcs koncentráltságának jól ötvözött hírnöke ez a bor. Tiszta ízvilágában alma, körte és cédrus finom jegyei egészülnek ki vaníliás hordófűszerekkel. Kivételes ízélményét körte főszereplésével ananász, kókusz és passió gyümölcs teszi még kifejezőbbé. Erőteljes, egyedien gazdag szelekció, mely hosszú dinamikával építkező ásványos lecsengésében a történelmi Király-dűlő pazar panorámáját, egy tökéletes meditatív állapotban idézi meg.