A Holdvölgy tételeit véleményezte Tamlyn Currin nemzetközi borszakértő
Tamlyn Currin nemzetközi WSET (Wine and Spirit Education Trust) okleveles borszakértő és író, aki egyben Jancis Robinson elismert brit borkritikus és újságíró szerzői csapatának kiemelt tagja, több ízben kóstolt már magyar vörös és fehér borokat. Legújabb írásában újra nagyító alá vette a legfontosabb szőlőfajtákból készült borokat, így többek között a HOLDVÖLGY furmint és a hárslevelű tételeit is.
Nagy örömünkre a kóstolt tételek közé – sok más magyar borászat borai mellett – a HOLDVÖLGY két dűlőszelektált bora is bekerült, név szerint a Meditation 2018 száraz furmint és a Expression 2017 száraz hárslevelű.



Meditation 2018 száraz furmint
A Király-dűlőről szüretelt furmint tételünkben a kimagasló egyensúlyt, a fűszerességet és a krémes textúrát emelte ki leginkább az író, illetve azt, hogy ugyan száraz borról beszélünk, mégis ott van benne az a kis édes érzet, amely még szebbé teszi.
Expression 2017 száraz hárslevelű
A Becsek-dűlő hárslevelűjét pedig a nevéhez hűen (Expression) hangsúlyosan kifejezőnek találta, mely jól tükrözi a szőlőfajta jellegzetességeit, rendkívül szép savai pedig némileg átértékelik azon tapasztalatát, miszerint minden esetben a furmint a savhangsúlyosabb a két fajta közül. Ez jelenti számára az izgalmat a tételben, amely igazán érdekes élményt nyújthat a kóstolónak.
Ezen tételek újabb évjáratai megvásárolhatók a webshopunkban.
A pontos borleírások alább olvashatók, az eredeti nyelven:
Holdvölgy, Meditation Király Furmint 2018 Tokaj
“From the single vineyard, Király.
Lime-bonbon scented, with a touch of brioche toast. Grated green apple and warm oven-roasted oats. Very concentrated, almost honeyed orange fruit on the palate. Tastes as if it isn’t bone dry, but no less beautiful for it. Great balance. So spicy! There are even black-pepper notes there! Despite the acidity, the texture has so much weight and curve that it feels creamy in the mouth. Ripe, ripe nectarines and a red-dust earthiness, minerality. A touch of sweet-orange marmalade and Indian lime, leaving a saltiness on the finish.”
Alcohol: 13.5%
Drink: 2021 – 2028
Rating: 20/17.5
Holdvölgy, Expression Becsek Hárslevelű 2017 Tokaj
“From single vineyard Becsek.
I put this to my nose and what fills my head is a tall beeswax candle and masses of honeysuckle flowers. The quote on the front label, by Ralph Waldo Emerson, says, ‘Beauty without expression is boring’. This is, quite simply put, a beautiful expression of Hárslevelű, and about as far from boring as you can get. I always think of Furmint as having the more pronounced, defining acidity, but in this wine the acidity is exquisitely fine, exquisitely pixelated, and is shaping every tiny crystal of flavour in the mouth. This is very, very exciting.”
Alcohol: 13%
Drink 2021 – 2028
Rating: 20/17.5