Örömmel tölt el minden nap a munkám során

– interjú Gincsai Tamás főborásszal

Ha csak egy szóval kellene jellemezni a munkámat, azt mondanám, hogy változatos – jellemzi tevékenységeit Gincsai Tamács, a Holdvölgy főborásza. – Nincsen két egyforma napom, annyira eltérőek és sokszínűek a feladataim. Egy borásznak nagyon kell szeretnie a szakmáját ahhoz, hogy mindig tökéletesen helyt tudjon állni feladatai teljesítésekor. Ez nálam teljesen adott.

Hogyan kezdett el borászattal foglalkozni?

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy azt a munkát végzi, amire mindig is vágyott. Már 15 éves koromra kikristályosodott bennem, hogy borász szeretnék lenni. A szakmát a budapesti Corvinus Egyetem Borász szakán tanultam, 2007-ben diplomáztam. 2013 tavaszán kerültem a Holdvölgyhöz, ahol azóta is örömmel tölt el minden újabb munkanapom.  

Mi minden tartozik egy főborász feladatai közé? Hogyan telik egy munkanapja a HOLDVÖLGY-nél?

A borászatban finoman össze kell hangolni a munkákat, s ez pontos szervezést igényel. A napi alapfeladatok tökéletes ellátása mellett (mint például a folyó borok érlelése, kezelése és palackozása), az alkalomszerű vagy idénymunkákat is (mint például a palackok címkézése és a rendelések előkészítése) ugyanolyan intenzitással és odafigyeléssel kell, hogy végezzük. Mindezek mellett a HOLDVÖLGY pincerendszer látogatásának gördülékeny megszervezése, birtokközpontunk csodálatos parkjának rendben tartása, a borászat épületének modern légkezelési-, hűtési- és elektromos gépészetének felügyelete és karbantartásának vezetése is a napi teendőim részét képezik.

A Holdvölgy főborászaként milyen gyakran találkozik személyesen a borrajongókkal?

Mindennapjaimat színesíti, hogy egész évben részt veszünk borfesztiválokon, országszerte tartunk borkóstolókat és borvacsorákat is. Borászként én vagyok a leghitelesebb személy, aki bemutathatja, prezentálhatja a HOLDVÖLGY borokat, ebből kifolyólag ezeknek az alkalmaknak szinte állandó résztvevője vagyok. Az emberekkel való kapcsolattartás kellemes része munkámnak. Általuk kapok közvetlen visszajelzéseket borainkról.

A Holdvölgy az idén három rangos nemzetközi versenyen is aranyérmet nyert. Ön miben látja a díjak jelentőségét?

Minden borász életében az a legörömtelibb visszajelzés, ha az általa készített borokat országosan és világszinten egyaránt elismerik. Én abban látom a jelentőségét, hogy az utóbbi negyedévben három világversenyen, a szakma legnagyobbjainak bírálása mellett, három különböző kategóriában is világsikert értek el a HOLDVÖLGY borai, ami egyedülálló teljesítmény! A londoni Decanter World Wine Awardson, ami a világ legrangosabb borversenye, a HOLDVÖLGY Culture 2011 6 puttonyos aszúnk aranyérmet kapott és elnyerte a regionális trófea címet. A muskotály borok legfőbb világversenyén, a Muscats du Monde 2015-ön a HOLDVÖLGY Exaltation 2012 sárgamuskotály borunk aranyérmet kapott és TOP 10 helyezést ért el. Legutóbb pedig, az októberi Decanter Asia Wine Awardson, ami az ázsiai kontinens legfőbb borversenye, a HOLDVÖLGY száraz fehér birtokbora, a Vision 2013 kapott aranyérmet. A díjazott borok közül a Vision 2013 száraz birtokválogatás áll legközelebb a szívemhez, életem eddigi legnagyobb elismerését kaptam általa! Ezen eredmények hatalmas ösztönző erőt adnak nekem az előttünk álló évek borainak megalkotásához.

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.