Interjúk Archives - Holdvölgy

„Ide mindig szívesen visszatérek!”

– beszélgetés Kovács Pállal a Debreceni Borozó felelős lapkiadójával, egyben az elismerő Borászok Barátja 2019-es díj kitüntetettjével.

A borászat előtt állunk, megérkezett Kovács Pali bácsi. Nyugodt és egyben izgatott tekintettel néz ránk és a mádi vidékre. Érezhetően szeret itt lenni és örül az újbóli találkozásnak.

Kellemes, napos, júniusi délután van, melyet mintha hosszú beszélgetésekhez találtak volna ki. Bár nem új az ismertség, szeretnénk róla és munkásságáról többet megtudni. A borászat hűs teraszán ülve, néhány pohár bor mellett kérdezzük arról, hogyan kezdődött boros pályafutása, milyen a viszonya a Tokaji borokkal  és részletesen mesél a debreceni borkultúráról és az abban betöltött szerepéről is.

Tovább

SÉFHELYZETBEN – Kötetlen beszélgetés a sztárséffel, jelenről és jövőről

– interjú Bernáth Józseffel

Praktikum, pazarlásmentes mindennapok, kreatív ötletek, amelyekkel uralhatjuk az otthonunkat, a konyhánkat. Ez az időszak változtathatja meg alapjaiban is a berögzült szokásainkat, terelhet egy jobb irány felé, és engedhet olyan korlátokat átlépni, amelyeket eddig nem is érzékeltünk.

A Konyhafőnök sztárséfjével, a hazai gasztronómia egyik legikonikusabb szereplőjével, Bernáth Józseffel beszélgettünk virtuálisan a kialakult helyzet hatásairól, arról, hogyan hatnak a körülmények a vendéglátásra, milyen módon formál a főzéshez fűződő viszonyán az otthon maradás, és milyen HOLDVÖLGY bort ajánlana egy fantasztikus receptjéhez…

Tovább

“Valahol érthető a nők sztereotipizálása, hisz ez egy kemény szakma”

– beszélgetés Mácsai Ilcsivel, a TOKIO sommelier-jével

A Széchenyi téren állunk, Budapest üzleti, és egyben populáris szórakozó negyedében, az első tavaszi eső alatt, szemközt a TOKIO-val. Egyszer csak az ajtó túloldalán megjelenik a legmosolygóbb tekintet, akivel aznap találkozunk. Könnyedén ajtót nyit, üdvözöl, kávéval kínál.

Ő Mácsai Ilcsi, az étterem sommelier-je.

Nőnap van, így beszélgetünk vele arról, milyen volt nőként belecsöppenni egy sokak által férfias szakmának gondolt munkakörbe, milyenek a mindennapjai, betekintést nyerünk a TOKIO életébe, és persze kérdezzük őt a tokaji borokról is.

Tovább

„Soha ne add fel!”

Interjú a minőségi borértékesítés legnyugatibb végvárának kapitányával, a magyar sommelier bajnok Lukács Szabolccsal

A 2007-es Országos Sommelier Bajnokság győztese, valamint a Concours Du Meilleur Sommelier Du Monde, a 2010-es chile-i Sommelier Világbajnokság negyeddöntőse. Egy igazi lokálpatrióta, Sopronban született, ma is ott él családjával, feleségével és két kisfiával. A vendéglátás világába már egész kicsi korában belecsöppent. A gyerekkori szüreteket követték a Borkollégium tanfolyamai, majd a különböző bajnokságok, versenyek. Családi vállalkozásuk, a TasteVino borbár széles italkínálatát, több mint 200 hazai és nemzetközi tétel színesíti. A borokhoz szenvedélyesen kötődő Szabolccsal, a Holdvölgy kereskedelmi igazgatója, Jójárt Gergő beszélgetett.Tovább

Egy modern bormuskétás D’Artagnan és Rákóczi fejedelem földjein

A világhírű hordó, amely összeköti Roederer-t, Mouton Rothschild-ot és a Holdvölgy-et

– Interjú Philippe FEZAS-sal, a Chiroulet borászat tulajdonosával, a Seguin Moreau hordógyártó műszaki igazgatójával abból az apropóból, hogy a cég Holdvölgy bort választott év végi céges ajándékként partnerei részére

Mint ahogyan az nagyon gyakran a dél-nyugat franciaországi borvidéken található gascogne-i földön lenni szokott, ez a történet is egy lepárlóval kezdődött. Philippe Fezas-nak a ténarèze-i terroir-on nagyszerű ötlete támadt: elhatározta, hogy a lepárláson túl csodás vörösborokat fog készíteni.

Tovább

PALACKBA ZÁRT IDŐ AJÁNDÉKBA

A HOLDVÖLGY új alapokra helyezi a tokaji aszú és a borrajongók kapcsolatát − interjú Jójárt Gergő kereskedelmi igazgatóval

A legendás bor, amely világhírűvé teszi Tokajt – és az egyetlen borászat, amely ezt a borkincset minden évben garantáltan elkészíti: így summázható a hatputtonyos tokaji aszú és a mádi HOLDVÖLGY közös története, amely immár 13 egymást követő évjáratot foglal magába.

A kimagasló minőség jegyében a HOLDVÖLGY Culture aszúk minden évjárata nyolc éves érlelés után kerül  forgalomba.  Ez az egyedülállóan igényes, hosszú érlelési periódus hamarosan egy innovatív aszúértékesítési koncepcióval is kiegészül, amely teljesen új alapokra helyezi az aszúbor, a borászat és a fogyasztók kapcsolatát. A terv hátteréről és részleteiről Jójárt Gergő kereskedelmi igazgató mesél olvasóinknak.

Tovább

Szenvedély és kreativitás: az elektronikus zenétől a borok sokszínű világáig

– beszélgetés Becker Gáborral, a Four Seasons Hotel Gresham Palace’s KOLLÁZS – Brasserie & Bar vezető sommelier-jével

A gasztronómia az igazi szenvedélye és egyben rajong a száraz tokaji, somlói, és burgundi borokért. Életében fontos szerepe van a zenének, szenvedélyes bakelitlemez-gyűjtő, saját projektjei mellett, ő maga is rendszeresen fellép underground elektronikus zenei rendezvényeken. Az ország első számú hotelében, a Four Seasons Hotel Gresham Palace-ban működő kortárs stílusú brasserie-ben, Budapest elképesztő panorámájával rendelkező éttermében dolgozik.

Ez alkalommal Becker Gáborral, a KOLLÁZS – Brasserie & Bar vezető sommelier-jével beszélgettünk.

Tovább