„Ide mindig szívesen visszatérek!" - Holdvölgy

„Ide mindig szívesen visszatérek!”

– beszélgetés Kovács Pállal a Debreceni Borozó felelős lapkiadójával, egyben az elismerő Borászok Barátja 2019-es díj kitüntetettjével.

A borászat előtt állunk, megérkezett Kovács Pali bácsi. Nyugodt és egyben izgatott tekintettel néz ránk és a mádi vidékre. Érezhetően szeret itt lenni és örül az újbóli találkozásnak.

Kellemes, napos, júniusi délután van, melyet mintha hosszú beszélgetésekhez találtak volna ki. Bár nem új az ismertség, szeretnénk róla és munkásságáról többet megtudni. A borászat hűs teraszán ülve, néhány pohár bor mellett kérdezzük arról, hogyan kezdődött boros pályafutása, milyen a viszonya a Tokaji borokkal  és részletesen mesél a debreceni borkultúráról és az abban betöltött szerepéről is.

Több, mint 100 megszervezett kóstoló, legalább 10.000 kóstolt és értékelt bor, és még több értékesített palack az eredménye az utóbbi 15 éved munkásságának. Kíváncsiak lennénk a kezdetekre is, mi irányított téged a borszakma világához?

Én 21 évesen ismerkedtem meg az alkoholos italokkal, és mivel sem a sör, sem az égetett italok nem nyerték meg a tetszésemet, így maradt a bor, amit miskolci egyetemistaként, az avasi pincesoron – nem szégyellem – kis kólával is higítottam. Aztán szép lassan, nagyjából 2000 környékére már csak a bor maradt, de akkor már meghatározott elképzelések mentén. Munkámból kifolyólag jártam az országot és a pincesoroknál mindig azt figyeltem, hol vannak sokan, oda beköszöntem és vettem mindig a gazda kedvencéből. Hát így nyílt meg előttem a bor varázslatos világa.

Tudomásom szerint 2005 őszén tartottad Debrecenben az első borkurzusodat. Azóta számtalan kóstoló, szakmai rendezvény szervezésében, koordinálásában vállaltál szerepet. Melyik áll hozzád a legközelebb, egyáltalán lehet-e egyet kiemelni?

Pontosan 2005. november 19-én volt az első borkurzus, amelyre 1 fő érkezett, de azóta már közel 200 borkóstoló és vacsora, közel 15 nagy szakmai rendezvény megszervezésén és közel 20.000 bor megkóstolásán vagyok túl. Az idén tavasszal kezdtem el szervezni a XIV. Országos Bio Borversenyt, de a járvány közbeszólt. Előtte még meg tudtuk tartani a VIII. BORUM rendezvényét – ez a Kárpát-medencei református borászok nemzeti találkozója és borversenye, melynek zsűrielnöke vagyok.

A legkedvesebb és a legközelebb áll hozzám a Debreceni Borozó magazin megalapítása után elindított Debreceni Bormustra rendezvénye, hiszen abban a körülöttem szerveződött, fantasztikus és profi kollégákból álló csapat egész éves munkájának az eredményét élvezheti a nagyérdemű és ez volt az első, igazi országos hírű megmozdulásunk 2012-ben.

De a legbüszkébb arra vagyok, hogy sikerült kialakítani Debrecenben egy széles, a borhoz egyre jobban értő borbarát kört – néhányan közülük mára országos hírű borászok lettek.

Az idei év nem várt kihívásokat hozott a borszakmának is. A Debreceni Borozó Borászati magazinnál, melynek felelős lapkiadója vagy, úgy tudjuk továbbra sem áll meg a munka. Mivel készültök jelenleg?

Ez az év számunkra nagy reményekkel indult, hiszen a Debreceni Borozó magazin tizedik évfolyam fog az olvasók elé kerülni. Nagy tervekkel és elánnal indultunk neki, aztán a Teremtő utánunk nyúlt és néhány hétre megtorpantunk, nem tudtuk, hogyan tovább.

Győzött az újságírói kötelességtudatunk és a bor iránti szeretetünk, elkötelezettségünk, így hát nekiálltunk a munkának, elkészítettük a felvett anyagok alapján a riportokat, a szerkesztőség tagjai letesztelték a borokat és már a nyomdában van a tavaszi lapszámunk. Nem szeretnék dicsekedni, de szerintem nagyon ütős szám lett.

Természetesen visszük a magazint tovább és igyekszünk újra szervezni a rendezvényeinket, a Debreceni Bormustra TOP20-at és Debrecen Város Bora kiválasztásán gőzerővel dolgozunk!

Elvitathatatlan mozgatórugója vagy Debrecen borkultúrájának. Tagja vagy a Magyar Borszakírók Körének, az általatok szervezett Super12 díjátadója is Debrecenben zajlik. Debrecen Város Bora kiválasztásában is nagyon fontos a szereped, mely idén minden eddiginél komplexebb volt. Mesélnél róla, mi zajlik a színfalak mögött?

Számomra nagy megtiszteltetés, hogy tagja lehetek a borszakírók elit Klubjának, amelyet dr. Kosárka József indított útjára. Annál már csak az nagyobb siker, hogy a díjátadó gálát is mi szervezhetjük meg Debrecenben, ez a munkánk nagy elismerése, hiszen ilyenkor az egész ország Debrecenre – erre a profi szőlészet-borászat nélküli városra – figyel. De azért itt szeretném megjegyezni, hogy a középkorban Debrecen városa nem csak szürkemarháiról, hanem borkereskedelméről is híres volt. Vannak adatok, amelyek arról beszélnek, hogy olykor a város éves adóbevételeinek harmada a bor és szőlőkereskedelemből folyt be a városi kincstárba.

A város jelenlegi vezetésének kérésére dolgoztunk ki a Város Bora kiválasztásának folyamatát, amellyel a város vendéglátó, turisztikai, gasztronómiai szereplőit is segíteni szerettük volna azzal, hogy nem csak egy két bort választunk, hanem egy borsort, amelyre komplett borvacsorákat is fel lehet építeni, de ugyanakkor bármely bor önmagában is örömet szerezhet a kostolójának.

A Debrecen Város Bora borsor kiválasztását is igyekeztünk a lehető legobjektívebbé tenni, így látszatra egy kicsit bonyolultnak és hosszúnak tűnő kiválasztási folyamatot építettünk fel: a Debreceni Borozó magazin egyéves tesztjei alapján kiválasztott TOP20 borászat kap meghívást a Debreceni Bormustra TOP20 rendezvényére és kap egyben lehetőséget arra, hogy borait benevezhesse Debrecen Város Bora kiválasztására a megnevezett 7 kategóriában. A beérkezett borokat egy válogatott szakemberekből álló zsűri több fordulóban minősíti és választja ki a kategória győzteseket. Természetesen a teljes folyamat, a magazin tesztjeitől kezdve vakkóstolás keretében zajlik, a pohárban lévő nedűről semmilyen információ nem áll rendelkezésre a tesztelőknek.

Munkád elismeréseként a borászok támogattak szavazataikkal és kitüntettek a Borászok Barátja 2019-es címmel – melyhez ismételten gratulálunk! Hogyan élted meg ezt a megtisztelő szakmai díjat?

Katartikusan, hiszen egy kiemelt szakmai kör döntött úgy, hogy az elmúlt 15 évi munkám alapján nekem ítéli ezt a nagy presztízsű díjat, amit az ember életében csak egyszer kaphat meg. Ezzel tulajdonképpen a pályafutásom csúcsára értem. Az eredményhirdetésnél alig tudtam eldadogni a köszönetemet.

De rögtön hozzá kell tegyem, hogy az euforikus napok után egyre jobban érzem azt a nagy feladatot, ami ezzel a díjjal jár. Eddig egy voltam a sok közül, aki a magyar borkultúráért dolgozott, de most „nagykövet” lettem és ez nagyon komoly felelősséggel jár. Amig bírom, igyekszem ennek megfelelni.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Vannak esetleg újabb projektek, izgalmas témák, amik foglalkoztatnak és megoszthatod velünk?

2019-ben szinte minden hónapban volt egy komolyabb boros vagy gasztro rendezvény Debrecenben, és szinte mindegyikkel volt tennivalónk, de azért vannak még ötleteink, például a Bikavér Randevút szeretnénk híressé tenni, vagy nagyobb teret adni a gyöngyöző borok világának, hiszen kezd egyre népszerűbb lenni, az egyszerű gyöngyöző boroktól a francia nagy pezsgőkig. A legfontosabb azonban most, hogy újra induljon a boros élet városunkban és az országban, ezért minden fórumon igyekszünk mindenkit arra biztatni, hogy lehetőségei keretén belül vásároljon magyar bort, akár csak egy palackot is, mert sajnos most az is számít!

Személyes vágyam, hogy tagja lehessek a Magyar Borakadémiának, tudom, ezért még sokat kell dolgoznom, de remélem, Isten segítségével sikerül.

 

Jó pár éve dolgozunk együtt, és szinte az összes HOLDVÖLGY és HOLD AND HOLLO borunkat kóstoltad, így megtalálhatóak a borbolt.hu-n, ami az ország legsikeresebb online bor webshopja. Melyik borunk áll legközelebb a szívedhez, és miért?

Igen, szinte az első pillanattól figyelemmel kísérem a Holdvölgy életét, első emlékem, amikor Szepsy István udvaráról megláttam a pincészet új, épülő komplexumát. Aztán persze jöttek a borok is, úgy 10 éve követem a fejlődést. Nyugodtan ki lehet mondani, hogy mára a HOLDVÖLGY a borvidék egyik fontos zászlós „hajója” lett, nem lehet kihagyni egy tokaji áttekintő bemutatásból. Ide mindig szívesen visszatérek! 

A kérdésre egyszerre könnyű és nehéz válaszolni, hiszen a HOLD AND HOLLO sorozat a fiataloknak és a mindennapoknak szól, jól iható, kellemes borokkal. Itt a kedvencem egyértelműen az UPPP, amelynek 2019-es évjárata szerintem az eddigi legszebb!

A vájtfülűeknek készülő borok között szinte lehetetlen a választás, mindig más a kedvencem, van, amikor a Vision, időnként a zéta szamorodni, volt amikor a késői sárgamuskotály, és természetesen szinte minden évjáratban a Culture aszú. Kegyetlenség lenne, ha ezek közül bármelyiket a másik elé állítanám, hiszen saját borkategóriájában mind a csúcsot képviselik. Ha mégis kényszerítene valaki, hogy csak egyet nevezzek meg, akkor valószínűleg a 2008-as Culture aszú lenne a befutó.

És a legfrissebb infó: az Eloquence 2010 szamorodni a Debreceni Borozó tavaszi tesztjének lett a nyertese!

 

 

HOLDVÖLGY & Borbolt.hu Kollekció

A közös mádi kóstolás után úgy döntöttünk, az összekóstolt évjáratok élményét szeretnénk megosztani az olvasókkal!

Kovács Pali bácsi kedvencei közül most 3 tétel: VISION, EXALTATION, ELOQUENCE – két-két évjáratban megvásárolható egy exkluzív borcsomag formájában, kizárólag a borbolt.hu-n. 

A készlet erejéig!

 

Hogyan látod ma a Tokaji borvidék helyzetét?

Nekem a tokaji édes bor a harmónia, a világegyetem végtelensége és mégis végessége, az emberi tudás esszenciája.

Tokaj a szívem csücske, hitem és tudásom szerint ez a világ legjobb édesboros borvidéke. Tokaj egy aranytojást tojó tyúkocska, csak még nem tudjuk, hogy kell vele bánni, és főleg, hogy mi legyen az aranytojással. Sok munka vár még ránk, hogy Tokajt visszahelyezzük az őt megillető helyére a bor világatlaszán, de ez gyönyörűségesen szép és nagy feladat, remélem, megérem még én is a sikeres visszatérést.

Sokszor, kedvetlen, letört állapotomból hozott már vissza egy szép szamorodni vagy aszú, amely borokhoz nincs fogható a világban!

Mi volt az a legjobb általad kóstolt ételpárosítás Tokaji aszú mellé, amire a mai napig szívesen emlékszel vissza? Ha bontanánk most egy Culture 2011 hat puttonyos aszút, és bármit választhatnál, milyen ételt fogyasztanál legszívesebben mellé?

Az egész világ úgy tartja, hogy a tokaji aszúnak csak a hizlalt libamájból készült ételcsoda a méltó társa és ebben sok igazság van. De nekem erről más a véleményem.

Én úgy gondolom, hogy egy jó tokaji aszúbor szinte minden ételhez párosítható, csak a séf fantáziáját kell egy kicsit felpörgetni hozzá. Így aztán a Culture 2011-hez én egy finom, ropogósra sütött „Csülök Pékné módra” nevű ételt fogyasztanék – karamellizált ropogós hagymával – legszívesebben.

Próbáljátok ki, egészségetekre!

AJÁNLÓ:

CULTURE 2011

6 PUTTONYOS TOKAJI ASZÚ

Tovább

SÉTATÉR FESZTIVÁL MINI KOLLEKCIÓ

HOLD AND HOLLO VÁLOGATÁS

Tovább

PINCELÁTOGATÁS ÉS KÓSTOLÓSÉTA

AJÁNDÉK JEGY

Tovább