A Vincellér évzáró jegyzete - Holdvölgy

A Vincellér évzáró jegyzete

November 11.-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, melyekről emlékezve ki-ki szakterületén jövőt építhet a történelmi alapokon.

A bornak Márton a bírója” – tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. A must ilyenkor változik borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozik meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekednek a boros gazdák.

Ezekre emlékezéssel volt egy szép napunk a Holdvölgy őszi színekben övezett parkjának ölelésében, a birtok borászatában.

Évtizedes történetünk ünnepléseként is értékeltük és zártuk a 2015-ös évjáratot. Aszú és muskotály törköly különleges íz világának kíséretében köszöntötte egymást a Csapat.

A birtok tulajdonosa elismerő gondolataiban utalt boraink hazai és világszintű sikeres jelenlétére, megmérettetésére. A szó a szőlő útját követve a  vincellért, majd a borok mesterét illette.

A szőlőhegyeken 2015-ben egy újabb mediterrán hatású évjáratot jegyezhettünk.

Nem volt könnyű, de megcsináltuk.

A cég borászatába a terveknek precíz betartásával érkeztek a gondosan, szelektíven válogatott fürtök. Száraz, édes és aszú kategóriában egyaránt.

A szüretet augusztus 15.-én kezdtük a Zéta fajtával és november 6.-án fejeztük be Zéta és Furmint fürtök szedésével.

A főborász köszönetet mondott a „hegyi” embereknek, hangsúlyozva, hogy a bor minősége 80 %-ban a szőlőhegyeken dől el. A feldolgozóba érkezett fürtöket gondos kezek tisztították tovább a vibrációs válogató asztalon. A tökéletes tisztaságú gyümölcs préselése zárt rendszerben, nitrogén védőgáz alatt került sajtolásra. Szamorodni és aszú szőlőink a csúcstechnológiát jelentő JLB présünkben kerültek feldolgozásra.

A pincepörkölt elkísérve egy 2015-ös évjáratú birtokborral jó ágyazása volt a borász szakmai bemutatójának.

A csapat építő továbbképzését is jelentette a kóstolások során felidézett szüreti pillanatok és szakmai megtapasztalások felelevenítése. Zéta, Kabar fajták, Becsek, Király, Holdvölgy dűlők szelektált Furmint, Hárslevelű fajták születő borcsodáit kóstolhattuk.

„Márton bíró” koronájaként a kész 2015-ös 6 puttonyos aszúborunk köszönte meg alkotóinak gondos munkáját.

Szép volt 2015.

Hornyák László,

Vincellér