2018 Archives - Holdvölgy
Eloquence 2018_szuret

Hárslevelű szüret a Becsek-dűlőben az Eloquence 2018-hoz

2018 utolsó szüreti napja. A rendkívül száraz évjárat csak korlátozottan engedte kifejlődni a fürtökön belül a szamorodni borhoz szükséges mennyiségű aszúszemeket. Ugyanakkor a történelmi, első osztályú Becsek-dűlő, ahonnan hárslevelű gyümölcsöt szüreteltünk, hosszú hónapok szakszerű szőlészeti munkájával ebben a nehéz évjáratban is bizonyította megbízhatóságát a klasszikus tokaji édes borkülönlegesség megalkotásához.

Tovább

Hárslevelű szüret a Becsek-dűlőben az Expression 2018-hoz

Már tizedik éve a Becsekről, erről a történelmi első osztályú dűlőről szüreteljük a Holdvölgy dűlőszelektált, száraz hárslevelű borának gyümölcsét. Budapesten, Párizsban, Londonban kedvelt nagy klasszikusunk. Ebben az évben rekord korai időpontban került begyűjtésre a szőlő, cca 1 hónappal korábban, mint egy átlagos évjárat során.

Tovább

Szőlészünk, Erdélyi Károly jelenti:

– meglepetéseket és kihívásokat hozott eddig 2018

Hogy milyen borok kerülnek majd a poharunkba a 2018-as évjáratból? A szőlő még sokat alszik kint a hegyen a szüretig, de az évjárat felénél járva nagyon sok minden már megfigyelhető.

Például az, hogy 2018 sok szempontból máris a meglepetések és kihívások éve: alig egy hónappal azután, hogy március végén még havat lapátoltunk a HOLDVÖLGY-birtokon, április végén szinte minden átmenet nélkül beköszöntött a nyáriasan meleg idő, azóta pedig szokatlanul hamar és nagy iramban következnek be a szőlőnövény fejlődési fázisai.Tovább

Decanter World Wine Awards 2018:

– aranyérmet nyert a HOLDVÖLGY Vision 2016

Aranyérmet kapott a HOLDVÖLGY Vision 2016 tokaji száraz fehér válogatásborunk a Decanter World Wine Awards nemzetközi borversenyen. Ezt a bort főborászunk – egyedülálló módon – borrajongók közreműködésével készítette.Tovább

Verőfényes napsütés és jó hangulat

– beszámoló a mádi Vince-napi Borünnepről

Ha csordul Vince, tele lesz a pince! – tartja a mondás. Ez alapján idén is kiváló termésre számíthatunk, hiszen nagyon sokan összegyűltünk, hogy a néphagyomány előírásait pontosan követve meglocsoljuk a szőlőtőkéket, valamint magunk is megkóstoljuk a korábbi évjáratok legszebb borait a IV. Vince-napi Borünnepen Mádon. Tovább