időjárás Archives - Holdvölgy

Szőlészünk, Erdélyi Károly jelenti:

– meglepetéseket és kihívásokat hozott eddig 2018

Hogy milyen borok kerülnek majd a poharunkba a 2018-as évjáratból? A szőlő még sokat alszik kint a hegyen a szüretig, de az évjárat felénél járva nagyon sok minden már megfigyelhető.

Például az, hogy 2018 sok szempontból máris a meglepetések és kihívások éve: alig egy hónappal azután, hogy március végén még havat lapátoltunk a HOLDVÖLGY-birtokon, április végén szinte minden átmenet nélkül beköszöntött a nyáriasan meleg idő, azóta pedig szokatlanul hamar és nagy iramban következnek be a szőlőnövény fejlődési fázisai.Tovább

Elindult a visszaszámlálás a szüretig: várjuk, hogy beérjen a szőlő!

– Erdélyi Károly, a HOLDVÖLGY szőlészének képes beszámolója

A júniusi virágzást követően július második felében a HOLDVÖLGY termőterületein megtörtént a zsendülés, vagyis elkezdett érni a szőlő. Ez a fontos változás először a zéta-kabar-muskotály-kövérszőlő négyesénél volt észrevehető: ezeken a szőlőfajtákon pillantottuk meg idén elsőként az érés első jeleit, ahogyan a sötétzöld, kemény tapintású bogyók színe világosabb kékeszöldre váltott. Ettől kezdve a szüretig a bogyók megpuhulnak, színük fajtától függően világoszöldre vagy sárgászöldre változik, méretük eléri végleges nagyságát, továbbá kiteljesedik a gyümölcs cukortartalma, ízei, aromái elérik a mádi termőterületre jellemző csodálatos gazdagságot.
Tovább

Özönvíz a szőlőben

Kivételes mennyiségű eső zúdult a mádi szőlőhegyekre. Az aszályos nyár eleji időjárás után az utóbbi tíz napban lehullott csapadék mennyisége meghaladta a mádi területek július hónapra jellemző 60 mm-es átlagát. Az elmúlt tíz nap folyamán közel 100 mm eső esett! A legjobb példa erre a július 22-ei mádi felhőszakadás, ahol fél óra alatt összesen 30 mm csapadék zúdult le özönvízszerűen.Tovább

Életmentő nyári esőzés

A hosszú, forró nyári napok szárazságának következtében az öreg szőlőtőkéken és a pótlásokon már felfedezhetővé váltak a kezdődő aszálytünetek. Az elmúlt napokban lezúduló nagy mennyiségű csapadék életmentő volt számukra. A HOLDVÖLGY birtok szőlőterületeit a nagy szélviharok és egyéb extrém időjárási jelenségek szerencsésen elkerülték. Tovább

klímaváltozás hatása a szőlőre és borokra

Klímaváltozás hatása a szőlőre és a borkészítésre

A klímaváltozás napjainkban már kézzel fogható tény. Az éghajlat szőlőtermesztésre és borkészítésre gyakorolt hatásait ugyan nem tudjuk befolyásolni, de nem ülhetünk ölbe tett kézzel, időben fel kell ismerni a változásokat és alkalmazkodni kell az új körülményekhez.

Előrejelzésként szolgáló vizsgálatok alapján a napfényes órák száma egyértelműen emelkedni fog hazánkban. A csapadékhullás intenzitása várhatóan nőni fog, a csapadékot adó napok gyakorisága azonban csökkeni. A gondot az okozhatja a szőlő fejlődésében, hogy a rövid idő alatt hulló sok csapadék egy része elfolyik és ezáltal nem hasznosul. Számítanunk kell extrém időjárási szélsőségek megjelenésére, mint például az erős viharok, jégesők, korai és késői fagyok, aszályos periódusok. A szőlő nagyon érzékenyen reagál ezekre a változásokra, és ebből adódóan igen sérülékeny is.Tovább

Időjárás, szőlő és népi hiedelmek – Medárd napja

A szőlő védelmében kiemelten fontos időszakot jelentenek a nyári hónapok. Ilyenkor dől el, hogy a tavaszi védekezésekkel megalapozott munkát sikerrel fejezzük-e be a szüretig. Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a globális felmelegedés következtében egyre változékonyabb és szélsőségesebb lesz időjárásunk, ami jelentősen kihat a szőlő fejlődésére. Ennek egyik kiemelten fontos időszaka június, ami a népi tapasztalatok alapján is sok veszélyt rejteget magában, hiszen júniust tartják az év egyik legzivatarosabb hónapjának.
Tovább

Sárga muskotály, Nyúlászó dűlő

Május 25-e, Szent Orbán nap

A május eleji fagyosszenteket – Pongrác, Szervác, Bonifác – magunk mögött hagyva a mai napon beköszöntött Orbán, kinek nevéhez számtalan népi hiedelem és jövendölés kapcsolódik.Tovább

Az esőhiány és a frissen ültetett pótlások

A hetek óta tartó esőhiány, a nagy meleg és a napközben 3 hete megállás nélkül fújó, szokatlanul tartós szél következtében a talaj felső rétegeiből teljesen eltűnt a víz. A frissen ültetett pótlások a fejletlen gyökereikkel még nem képesek arra, hogy a föld mélyebb rétegeiben fellelhető vizet elérjék és felvegyék. A HOLDVÖLGY annak érdekében, hogy a szőlő oltványok ezt az időszakot minél kevesebb károsodással túléljék, hidrofúrós öntözést végzett. A munka nagysága közel azonos a pótlás-ültetés nagyságával.Tovább

A népi megfigyelés, miszerint kökényvirágzáskor lehűl az idő

A természettel együtt dolgozó emberek, így a szőlészek életében is mindig nagyon fontos szerepet játszottak az időjárásra és ebből adódóan a termés minőségére vonatkozó népi hiedelmek, -szokások. A kökény virágzásához tartozó népi hiedelem is egyike ezeknek a momentumoknak: „A kökény virágzásakor hűvös, szeles, viharos az időjárás.”

Virágzik a kökény! A korai nyárias időjárás dacol a babonával! A kökény gyönyörű, hófehér csipkeszerű virágai pedig varázslatossá teszik a HOLDVÖLGY-et. A sok napsütésnek mi kimondottan örülünk, mivel kedvez a szőlőnek is!Tovább

Szőlőmetszés a téli hidegben

A szőlőtőkékre nincsen jelentős hatással a január 4-e és 13-a közti időszak 20°C–os heti hőingadozása, illetve az éjjeli – akár több napon keresztüli –15°C zimankó.

Tovább