tokaj Archives - Holdvölgy

„Pontosan olyan, mint egy szenvedélyes művészeti alkotás”- Bemutatkozik az Expression 2017 Becsek, a dűlőszelektált hárslevelűnk!

A Tokaji borvidék elképzelhetetlen második számú szőlőfajtája, a hárslevelű nélkül. A 15 éves fennállásunk során, először névadó dűlőnkben kerestük ennek a kiváló adottságú fajtának borba foglalható lehetőségét…

…Aztán jött a Becsek… és minden egy csapásra megváltozott…
Tovább

Megérkezett a HOLDVÖLGY Meditation sorozat 2017-es dűlőszelektált furmint tétele!

Mától elérhető az I. osztályú mádi Király-dűlő száraz furmintjának legújabb évjárata, a Meditation 2017. „Egy kivételes évjárat amelyet még évtizedek elmúltával is emlegetni fogunk. Minden adott volt a nagy borok születéséhez, és sikerült idén is időben ott lennünk, ahol kell…” − mondja a borról Gincsai Tamás főborász. Tovább

Magyar bort inni aktív hazaszeretet

– beszélgetés Blazsovszky Péterrel, a Bábel Budapest étterem vezető sommelier-jével

Fontos, hogy az ételeknek és a boroknak legyen mondanivalójuk, a bor-étel párosítás pedig akkor jó, ha az ízélmény „szinte robban” – véli Blazsovszky Péter sommelier, aki szerint lassan ideje lenne elengedni a fine dining kifejezés használatát, elkezdeni hosszú távon gondolkodni a magyar borokról, és vendégként bízni végre a sommelier-k ajánlásában. A hazai borversenyek zsűrijéből is ismert szakemberrel ezúttal Jójárt Gergő, a HOLDVÖLGY kereskedelmi igazgatója beszélgetett. Tovább

Sárgamuskotály szüret a HOLD AND HOLLO Dry-hoz

A 2016-os évjáratú HOLD AND HOLLO Dry száraz bor illatalapját a történelmi első osztályú Nyulászó-dűlő 10 éves sárgamuskotály szőlőtőkéi adják.

A szüret adatai:

  • Szőlőfajta: Sárgamuskotály
  • Dátum: 2016. szeptember 10.
  • Dűlő: Nyúlászó
  • Ültetvény kora: 10 év
  • Hőmérséklet szüret kezdetekor: 21,4 C°
  • Harmatpont: 16,1 C°
  • Magyar mustfok: 21,4°
  • Tervezett bor: HOLD AND HOLLO Dry 2016

Életmentő nyári esőzés

A hosszú, forró nyári napok szárazságának következtében az öreg szőlőtőkéken és a pótlásokon már felfedezhetővé váltak a kezdődő aszálytünetek. Az elmúlt napokban lezúduló nagy mennyiségű csapadék életmentő volt számukra. A HOLDVÖLGY birtok szőlőterületeit a nagy szélviharok és egyéb extrém időjárási jelenségek szerencsésen elkerülték. Tovább

Tokaj-Mád, Király dűlő, Holdvölgy

Furmint borok termőhelye: a Király dűlő

A Király dűlő Mád keleti határában található, a 284m magas Öreg Király hegy déli oldalának egyenletes esésű lejtőjén.

A kiváló klimatikus adottságú mádi medencék egyik nagy múltú, történelmi dűlője.

Holló nevű aldűlőjével együtt területe összesen: 48 ha.

Az örökösödési, adományozási okiratokban 1413-tól kezdődően találunk feljegyzéseket a szőlőterületre utalóan. Királyok, nemes főurak, egyházi rendek műveltek itt szőlőt évszázadokon át. Szapolyai-, Rákóczi-, Csáky-, Szirmay- és az Orczy családok nevei jegyzik a dűlő kiváló minősítését.
Tovább

Costes Étterem

Interjú Sutus Attilával, a Costes Étterem sommelier-jével

Sutus Attilával, a Costes Étterem sommelier-jével beszélgettünk borokról, ételekről, élményekről, szakmáról:

Mi volt az első borral kapcsolatos élményed?
Még gyerekkoromban ért az első élmény. Szegeden laktunk, ahol a házunkat hatalmas szőlőlugas vette körül. 13 szőlőfajta képviselte magát, többek között csaba gyöngye, zala gyöngye, othello, stb. Egyik fajtából sem termett 3 tőkénél több. Tehát nem volt érdemes külön kezelni őket és külön palackozni sem. Ott tudatosult bennem először, hogy miről is szól a szüret és magát a szőlőnövényt is ekkor ismertem meg alaposabban. Ekkor még nem igazán ragaszkodtam a borhoz, mivel nem ütötte meg azt a minőségi szintet, amit az ember szívesen fogyasztott volna.

A meghatározó élmény, ami végül is engem a sommelier pályára terelt az egyik barátomhoz kapcsolódik, aki 8-10 éven át óceánjáró hajóval többször körbeutazta a Földet, sommelier-ként. Sokat mesélt a borokról, és a szakmáról egyaránt. Külföldi útjairól hazatérve gyakran hozott magával borokat, amit később együtt kóstoltunk meg. Itthon még csak akkoriban kezdődött, a 2000-es évek elején, a minőségi borkészítés forradalma. A kitűnő minőségű magyar vagy külföldi bor hiánycikknek számított.

Ekkor kezdett el igazán érdekelni a bor. Kerestem a szakmával kapcsolatos élményeket, kötődéseket. Például, ha egy filmben sommelier szerepelt, nagyon kíváncsi lettem arra, hogy hogyan tud ennyi mindent, hogyan érte el, hogy ennyit tudjon. Addig csak olyan borokkal találkoztam, amik egyformán mind rosszak voltak. Az emberek nem igazán tudták, hogy milyen is a jó bor, mert nem volt viszonyítási alapjuk. A hajós barátom javasolta, hogy Londonban próbáljak szerencsét, mint sommelier, ahol többféle szakmai képzés közül választhatok. Ott úgy is tudok majd kóstolni nagy borokat, hogy nem kell hajóra mennem dolgozni. Nagyon jó ötletnek tartottam és vártam a lehetőséget. Egy ismerősöm pont ebben az időben költözött át Amerikából Londonba, hogy a vendéglátásban helyezkedjen el. Tartottam vele a kapcsolatot és mire az ottani étteremben üresedés lett, addigra már én is készen álltam az utazásra.
Tovább

Holdvölgy pincészet Vince nap, Tokaj, Mád, bor

Vince napi köszöntő

Vince-napi köszöntő, ahogy a mádi Szent Tamás Dűlőben január 23-án, -14 fokban de tűző napon és borbaráti lendülettel elhangzott:

Tisztelt Hölgyek és Urak! Kedves szőlőt és bort szerető Barátaink !

Immár második alkalommal gyűltünk össze az 1160 ha-os Mádi szőlőhatár központi magaslatán, a Szent Tamás dűlő tetején. Innen csodálatos panoráma tárul elénk a hegyeken túl az Alföld horizontja határáig… Rátekinthetünk az 5500 ha-os borvidékünk déli térségére, hazánk legfiatalabb vulkáni hegyére, Tokajra. Nos, ez alkalommal sem csak a táj szépségéért zarándokoltunk fel a szőlőhegyre, hanem azért is, hogy Szent Vincére emlékezzünk, felelevenítsük a hozzá kötődő szőlészeti és borászati hagyományokat.
Tovább

Tokaji aszú befektetés

Borbefektetők célkeresztjébe kerülhet a tokaji aszú?

Évszázadokra előre tervezhet az, aki tokaji aszúba fektet – ennyi ideig is megőrizheti ugyanis a minőségét a hungarikumként jegyzett ital, szemben más fehér- vagy vörösborokkal, amelyeknek az eltarthatósága legfeljebb néhány évig vagy évtizedig terjed. A Holdvölgy most a magyar piacon ritkaságnak számító, hat évjáratból álló (2006-2011) vertikális tokaji aszú kollekciót hoz forgalomba, a borrajongók mellett számítva a gyűjtők és befektetők érdeklődésére is.

Tovább

A Vincellér évzáró jegyzete

November 11.-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, melyekről emlékezve ki-ki szakterületén jövőt építhet a történelmi alapokon.

A bornak Márton a bírója” – tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. A must ilyenkor változik borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozik meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekednek a boros gazdák.

Ezekre emlékezéssel volt egy szép napunk a Holdvölgy őszi színekben övezett parkjának ölelésében, a birtok borászatában.

Tovább